2016. október Kirándulás Budapestre

2016. szeptember 30-án a 8. osztályosok tanulmányi kiránduláson vettek részt. Budapesten megtekintették a Parlamentet, végigjárták a Terror Háza Múzeumot, majd felmentek a Budai Várba. Mindenki nagyon jól érezte magát.
Köszönjük a Szülői Munkaközösségnek és az Önkormányzat támogatásának ezt a felejthetetlen napot.

• Csak úgy (Budapest)
• A terror háza
• Parlamenti látogatás
• Budai Vár

Pénteken Budapesten jártunk. Én már nagyon vártam, hogy végre csak az osztály menjen valahová, mindegy hogy hová, csak el. Minden jó volt, de a legjobb mégis az utazás volt. Egymáson nevettünk 5 órán keresztül, annyira élveztük az utat, hogy azt nem lehet leírni sem. Persze este érdekesebb volt a dolog, ott már mindenkiből a fáradtság, és néhányunkból a Starbucks kávé beszélt, de ettől függetlenül a hangulat tökéletes volt.
De kezdjünk mindent a legelején. Mikor reggel mindenki elfoglalta a helyét, már akkor sejthető volt, hogy nem lesz csend a buszon. Én leghátul ültem, de így is hallottam, hogy elől miről volt szó. Mivel korán indultunk, a társaság még kicsit kómás volt, de hamar elkezdtünk hülyéskedni.
Az első megálló egy benzinkút volt, ahol feltankoltunk gumicukorból, és Colából, ezért az út többi felében már kicsit jobban pörögtünk. Hátul ment a buli, rengeteg fénykép készült (amiből talán megmutatunk néhányat.)
Mikor megérkeztünk, próbáltunk komolynak tűnni, és nyugton lenni, de valamiért nem igazán sikerült. Persze a Parlamentben, és az egyéb nevezetességeknél tudtunk viselkedni, de amikor szünet volt, és újra buszra szálltunk, valamiért mindenki újra ,,gyerek” volt.
Hazafele már viszonylag sötét volt (az út felétől már teljesen), de nekünk ez nem az alvást jelentette. Mindenki ugyanolyan jól szórakozott, mint amikor elindultunk, csak most már volt miről beszélni. Sutyiban ettünk is egy kicsit, de ez titok!

Összesítve nekem nagyon tetszett, és örülök, hogy részt vehettem ezen a csodálatos kiránduláson. Köszönöm az osztály nevében is. Galambos Réka

A terror háza egykor a „Hűség háza” volt, a nyilasok keze alatt, és az AVO, majd később az AVH is ebben az épületben volt. Ma egy múzeum, ami emléket állít a német, és a szovjet megszállás áldozatainak, valamint betekintést enged mindkét történelmi korszakába Magyarországnak. Rengeteg terem volt, és nem is tudom mindegyiket felidézni, csak amik engem igazán megfogtak. Az első teremben volt egy fal, aminek a két oldala a két megszállásról mesélt nekünk. Egy amolyan általános tájékoztatónak tűnt. Ami nagyon érdekesek voltak, azok az idézetek. A „kedvencem” az volt:
„Éjjel azt álmodtam, hogy kimentek a németek, és nem jött be helyettük senki.” Biztos nem pont így hangzott, de ez volt a lényege. Még itt el lehetett olvasni, és meg is lehetett hallgatni Szálasi Ferenc, a nyilasok vezetőjének egy proklamációját is. Szerintem a leginkább lesokkoló része az volt, amikor lementünk a pincébe. A lefelé út sem volt érdektelen, mivel a liftben megnézhettünk egy fekete-fehér kisfilmet, amiben egy férfi azt mesélte el, miképp végezték ki egy munkatáborban az embereket. Mindezt úgy, hogy ő volt a takarító. Az akasztásokról egy Vonnegut könyv részlete jut eszembe, ami majdnem a témába vág amúgy is. Az ottani kivégző segédje így nyilatkozott az akasztásról: „Délben összeszíjaztam, és feladtam egy csomagot Berlinbe. Egy órakor egy akasztásra váró ember kezeit szíjaztam össze. Kétszer hajtottam végre ugyanazt a tettet egy napon, és még csak nem is éreztem különbséget.” Mivel ez a hely valóban a terror háza volt egykor, ezért lent valódi kínzóeszközöket és cellákat nézhettünk meg. Elborzasztó, miket ki nem tudnak találni az emberek, arra, hogy más embereknek fájdalmat okozzanak, vagy megtörjék őket. Volt egy cella, amiben csak ülni vagy guggolni lehetett. Volt egy, amiben végig a szemedbe világított egyenesen egy lámpa. Volt egy amiben térdig állt a víz, és órákat kellett eltölteni benne a raboknak. A kínzóeszközökről már nem is beszélek. Ez után megnézhettük, hogyan is manipulálták a megszállók a népet, és betekintést nyerhettünk a Nagy Imre koncepciós perbe is. A végén ott volt a Könnyek terme, ami az áldozatoknak állított emléket. Bár nagyon megható volt, és rádöbbentette az embert néhány dologra, azért a végére már kicsit túlzásnak tartottam. Az a fajta ember vagyok, akinek sok ennyi kegyetlenség egy nap éhgyomorra. Megkönnyebbülés volt kijutni. Kicsit engem is megkínoztak. Bandicz Bálint Barnabás

Az egész kirándulásunk, innen a suliból kezdődött. Mindenki ideért a megadott időpontra, és indulhattunk is. Prímán, lökdösődés kíséretében helyet foglaltunk a buszban. Elég érdekes egy út volt, páran úgy viselkedtünk, mint aki nem ült még buszban. Az első pihenőhelyünkig mindenki elég nyugodt volt, zenét hallgattunk, fényképeztünk, beszélgettünk, nevetgéltünk. Már ott az első érdekességünket láthattuk egy csapat rendőrt, kamionokat, mindent, amit el tudsz képzelni. Újra útnak indultunk, de már kicsit őrültebben. Lassan odaértünk Pestre, elkezdtük számolni a BMW-ket, és csodálni a látványosságokat, fiúk a lányokat; lányok, a fiúkat. És lassan az első állomásunkhoz érkeztünk, az Erzsébet hídon haladtunk át, láttuk a Lánchidat és a Margit hidat is láthattuk, de azután jött csak a legszebb dolog, a Parlament.
Amint kiszálltunk a buszból, nagyon izgatott lettem. Lassan besétáltunk, Anita néni mesélt pár érdekességet. Sokan gyűltek össze ott, ahol várakoztunk. Egy francia csoporttal indultunk el. Előszőr átmentünk fémdetektoron, és megkaptuk a fülhallgatónak nevezhető valamiket. Csináltunk az elején egy csoportképet, de kiderült, hogy nem szabadott volna, de már mindegy volt. Elindultunk hát egy hosszú folyóson. Mindenféle gyönyörű tárgyat láttunk, csodálatos helységekben voltunk, mindenfele nézelődtünk. Csinálhattunk képeket is, de a nagy nézelődésben sok nem sikerült. Megnézhettük a koronát, a jogart és az országalmát. Nagyon élvezetes volt az egész túra, sok új információt megtudhattunk és hát örök emlék marad. Utána egy kis kiállításnál még rengeteg vicces képet csináltunk. Örülök, hogy eljutottam a Parlamentbe. Köszönöm.                                                  (Jónás Vivien)

Mikor odaértünk, nem engedték fel a buszt a várhoz, ezért megállt Zoli bácsi az út szélén, kiugrottunk a buszból és ő elment parkolóhelyet keresni, miközben mi a 90 lépcsőn lassan felmentünk. Már alig vártuk, hogy felérjünk, és ne kelljen több lépcsőfokot megtenni. Mikor felértünk, elsétáltunk a Mátyás templomhoz, ahol rengeteg fotó készült. Sok kínait láttunk. Mindenhol egy csapat kínaiba botlottunk. A fotók készítése közben meg meglátott Réka egy kávézót (Starbucks). Bementünk és közepes cappuccinot kért, aki persze kért. Ráírták a nevünket a pohárra, de elfelejtettünk bele cukrot tenni. Eszméletlen forró volt, na de mindegy. Elmentünk az őrségváltásra, ahol elbeszélgettünk egy biztonsági őrrel, hogy mi a dolguk a katonáknak. Elképzelni sem tudom, hogy lehet 1 órán keresztül állni egy helyben és nem mozogni. Tanakodtunk, hogy elmenjünk-e a Széchenyi Könyvtárba, de végül úgy döntöttünk, nem megyünk, hogy előbb hazaérjünk, mert mindenki fáradt volt. Lementünk azon a sok lépcsőn, amin feljöttünk, beugrottunk a buszba, és indultunk haza.                                (Réger Hetti)

Jónás Vivien 8.o fotói:

div lightbox jqueryby VisualLightBox.com v6.1